2011. december 12., hétfő

Ünnep

Most egy kicsit késtem a beszámolóval, de nézzétek el nekem. Kicsit felpörögtek az események, és az idő olyan gyorsan repül mint anno a Concorde.
December 7-én a festés miatt kiesett ÖNO helyett a Művelődési Házban megtartottuk az idei év utolsó találkozóját. Igaz még csak december eleje volt, de az otthoni készülődések miatt ezt a korai időpontot tartottuk megfelelőnek. Mondhatni kivétel nélkül mindenki készült az ominózus napra, sütöttünk-főztünk, ki így, ki úgy. Volt ám ott terülj, terülj asztalkám! A teljesség igénye nélkül: hurkaleves, répafasírt, sonkás-sajtos göngyölt hús, krumplisaláta, és persze sütemények, amik neveit most nem sorolom fel, mivel már nem emlékszem.


De mindegyik nagyon finom volt! Hazafelé nem csak a kocsi, de én is gurultam.A körítés (értsd: dekoráció) is nagyon szépre és meghittre sikeredett.

Vendégül láttuk falunk polgármesterét és jegyzőjét, akikkel nagyon jól elbeszélgettünk. Nem volt ez egy formális nagy vendégség, hiszen egy baráti beszélgetésről volt leginkább szó, hiszen a társaság lényege is ebben áll: baráti beszélgetések, eszmecserék jó társaságban. Azt hiszem most sem hazudtoltuk meg önmagunkat. (Legalább is nagyon remélem, és hogy nem csak én gondolom így.) Szó esett az aktuális karácsonyi vásárról, vállalásokról, illetve a készülő Betlehem összeállítását is megtárgyaltuk. (Ami azóta elkészült, mindenki megnézheti a templom mellett életnagyságban, valamint a képen kicsiben:)


 Megbeszéltük, hogy a következő, egyben a 2012-es év első találkozója január11-én (szerdán) délután 5 órakor lesz, amelyre mint mindig most is minden érdeklődőt szeretettel várunk! Tervünk, hogy megbeszéljük illetve kitaláljuk a 2012. évre vonatkozó programokat, ötleteket, ezért kérek mindenkit, hogy ötletlistával jöjjön!!
Addig is kívánok mindenkinek

Szép és Áldott Karácsonyt, valamint Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet!

2011. november 24., csütörtök

Készülődés az Adventi időszakra

 
Amint a címből is világosan kitűnik, ezen a napon (nov. 23-án) az advent témakörével foglalkoztunk, leginkább a dekorációra helyezve a hangsúlyt. Teljesen konkrétan adventi dekorációt készítettünk. Mindenki hozott be alapanyagot, és könyvekből illetve saját kútfőből táplálkozva alkottunk. A csemegékről ezúttal is Gulykáné Marika illetve Jakabné Erzsike néni gondoskodott. Köszönjük! 
Sokan hajtogattak közülünk papírcsillagot, fenyőfát (megjegyzem a legegyszerűbb ez volt), volt aki a már korábban kiöntött gipszformákat festette, és megint volt aki adventi koszorút készített.


Természetesen mindeközben sokat beszélgettünk és nevettünk. Én személy szerint az adventi naptáram számait próbáltam kivagdosni, több-kevesebb sikerrel. Na meg persze dokumentáltam :)
Sebaj, elsejéig csak befejezem! Ha elkészült, teszek fel képet, hátha valaki lesz olyan eszement mint én, és jövőre, (vagy még az idén) nekiül és elkészíti. Röpke 2 nap alatt megvan, ha nem ugrál és rohan az ember minden fél órában 100 felé :)

Nagyon örülnék neki, ha a tagok, illetve olvasók megosztanák velünk adventi dekorációjuk képeit, hogy egymás ötleteiből merítve minél hangulatosabbá tegyük az ünnepeket, valamint az ünnepre való ráhangolódást.

Jövő héten szerdán Gulykáné Marikánál találkozunk (ez egy közbeeső, extra szerda), ahol lemez csillagokat fogunk készíteni, várhatóan igen nagy mennyiségben.  Ezeket a díszeket a falu karácsonyfáján láthatjátok majd.
Nem árulok el nagy titkot vele, ha leírom hogy idén is lesz Zagyvaszántón karácsonyi vásár, aminek az időpontja (szerintem) már publikus. December 17. szombat.
Klubunk is aktívan részt vállal a vásárban, az hogy hogyan, az legyen meglepetés!
(Burkolt célzás arra, hogy aki kíváncsi rá, annak bizony el kell látogatni a vásárra!)
 

Legközelebb december 7-én találkozunk (ebben az évben utoljára), amikor is tartunk egy kis ünnepséget a karácsonyt  kissé előrehozva.
Bárkinek bármi kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal !


Az elkészült adventi naptár:









2011. november 10., csütörtök

Márton nap

Tegnap, azaz november 09-én szerdán, megtörtént a második találkozónk. A napi (vagy inkább csak majdnem napi) aktualitás a Márton nap volt, ami ugye november 11. Ennek alkalmából tehát Márton napi falatozást tartottunk. Na nem libát ettünk, hanem csak egy részét, egészen pontosan a zsírját. A "menü" libazsíros kenyér volt lila hagymával. Utána (előtte, közben, kinek hogy esett jól) mézes és rozmaringos sült tököt falatoztunk, Gulykáné Marika jóvoltából, amit ezúton is nagyon köszönünk, mert oltári finom volt! :) Na persze ha már falatoztunk, akkor le is kellett azt öblíteni valamivel, így meleg bor és tea között lehetett választani. Mindkettőnek nagy keletje volt. Irénke, köszönjük a bort! 
Szóval egész jól telt az este. Dekorációként én eszkábáltam egy libát és készítettem lámpást. A lámpás igen jó szolgálatot tett, mivel a világítás még mindig probléma a bejáratnál, de így egész jól el lehetett navigálni a lépcsőkön baleset nélkül. (a lámpás elkészítése a bejegyzés alján található)
Ha már a Márton napról ennyi szó esett, akkor egy kis infó, hogy miért is nevezetes ez a dátum, illetve mik a népszokások.

A november 11-i Márton nap zárja le a népszokás szerint az éves gazdasági munkákat, kezdetét veszi a természet téli pihenő időszaka, e napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Napjainkban ebből  leginkább a Márton napi liba fogyasztása maradt fent. A népszokás szerint ezen a napon libát kell enni, ugyanis “aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.”
A naphoz azonban Szent Márton legendája is kötődik.

Márton nap története
A legenda szerint a 4. században Szombathely környékén született és a római császár katonájaként szolgáló Márton egy különösen hideg téli estén francia honban lovagolva megosztotta meleg köpenyét egy nélkülöző koldussal. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké is szentelték. A (legelterjedtebb) monda szerint Mártont szerénysége méltatlannak tartotta e címre, ezért elbújt egy liba ólban.  A libák azonban hangos gágogásukkal elárulták, így megtalálták és Tour püspökévé szentelték.
A Márton nap a 40 napos karácsonyi böjtöt megelőző  utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett, ráadásul ilyenkor fizették ki az éves bérleteket, járandóságokat, gyakran természetben, például liba formájában. Az újbor megkóstolása, finom ételek fogyasztása már önmagában jó hangulatot teremt.
A német nyelvterületekről ismert lámpás/fáklyás felvonulás, Martinsumzug, szintén Szent Márton emlékét hivatott őrizni, és a jó cselekedeteket jelképező fényt kívánja eljuttatni mindenkihez.

 Én készítettem lámpást, remélem a fényével eljutott a jó cselekedetem egy pár emberhez...

Statisztikailag 13-an voltunk (plusz a gyerekek). Volt olyan is aki most jött először, illetve aki már korábban jelezte hogy ezen a héten nem tud jönni. Sebaj, a következőre majd jönnek!

Megbeszéltük többek közt, hogy minden alkalommal a résztvevők 100Ft-tal járulnak hozzá a költségekhez (egyszerűen mindig beadunk egy százast, és abból vesszük meg ami esetleg szükséges, úgymint, tea, cukor, kenyér stb), amit Irénke fog vezetni.

A következő alkalommal adventi dekorációt készítünk. Mindenki behozza otthonról amit gondol, és azokból próbálunk alkotni valamit. Lehet az: szalma, drót, koszorú alap, textil, szalagok, toboz, bogyók, hungarocell, papír, ragasztó, cellux, tűzőgép, arany-ezüst spray, műhó, szárított virág, és még hosszasan sorolhatnám, de nem teszem. Mindenkinek a fantáziájára bízom, aztán meglátjuk mi sül ki belőle. Ígéretet kaptunk, hogy kosárfonó (Ildikó) is jön, és hoz alapanyagot, illetve megmutatja, hogyan lehet vesszőből díszeket készíteni. Rajta vagyunk az ügyön, reméljük eljön!
Az énekkarunk is alakulgat, de még mindig várunk énekelni szerető embereket! Kiválasztottunk egy pár karácsonyi dalt, amit szeretnénk majd bemutatni, a próbák szerdánként lesznek. A kiválasztás közben is nagyon jól szórakoztunk, és egy kicsit máris karácsonyi fesztivál hangulatba kerültünk :)
Ez alkalommal fél 8-ig maradtunk.

A következő találkozó november 23-án (szerdán) lesz. 
Mi már du 3 órától ott leszünk, hisz a koszorúkészítéshez nem elég 1-2 óra, így minden érdeklődőt várunk a kora délutáni óráktól.

Lámpás:

Hozzávalók:
-befőttes üveg (a mérete mindegy, attól függ ki mekkora lámpást akar készíteni)
-szilikonmentes sütőpapír (fontos hogy ne legyen szilikonos, mert azt nehéz ragasztani)
-cellux
-olló
-anyagmaradék, vagy drót
-alufólia
-mécses vagy gyertya
-előre nyomtatott minták, őszi levelek, vagy filctollak a rajzoláshoz
Elkészítés:
A zsírpapírt vágjuk olyan méretűre, hogy a befőttesüveg aljától a tetejéig érjen (a csavaros rész alá, azt mindenképp hagyjuk szabadon). Tegyük félre. Fénymásoló papírból vágjuk ki a kiválasztott mintát. Ha előre nyomtatott mintával dolgozunk színezzük ki, vagy a színes felével lefelé ragasszuk a sütőpapírra. (az enyém sima fehér lett, nem csináltam vele semmit, de a színes az vidámabb).
A sütőpapírt tekerjük a befőttesüvegre úgy, hogy a minta belül legyen, így kívül egyenletes a felülete. A széleket ragasszuk össze, vigyázva hogy az üveghez is rögzítsük, mert ha csak a papírt ragasztjuk, könnyen lecsúszhat.
Az üveg aljára tegyünk alufóliát, ez nagyobb fényt ad a lámpásnak. A csavaros részre tekerjünk szalagot vagy anyagmaradékot és kössük meg jó szorosan. Ha "valódi" lámpást szeretnénk, drótból fület is készíthetünk, így fel is lehet akasztani. 
Tegyünk bele mécsest vagy gyertyát és már kész is!
Vigyázzatok, mert az üveg átmelegszik, így mindig a szájánál betekert anyaggal vagy a füllel fogjátok meg!


2011. október 26., szerda

Elkezdtük...

Elkezdtük. Pontosabban megvolt az első összejövetel. Ja, hogy melyik?-teszi fel a kérdést joggal a kedves olvasó. Az itthon elnevezett ZSZNT. Zagyvaszántói Nők Társasága. (persze a névváltoztatás jogát még fenntartjuk, ugyanis épkézláb nevet még nem találtunk ki.) Muszáj volt valami nevet adnom a gyereknek, ugyanis név nélkül nem hozhatok létre blogot, valahol viszont szeretném dokumentálni, hogy mit is csinálunk tulajdonképpen. Mi egyenlőre11-en. Ugyanis ennyien voltunk jelen az első ominózus estén. Na, de kezdjük az elejéről:


Úgy kb 2-4 héttel ezelőtt (a konkrét dátumra már nem emlékszem, de biztosan nem egy pár nappal ezelőtt) egy ismerősömmel összedugtuk a már korábban és máshol említett okos, ámde annál szebb fejünket, hogy kellene valami "egylet" a faluban, ahol a helyi nők, lányok, asszonyok összejöhetnének beszélgetni, eszmét, receptet, véleményt cserélni, énekelni, kézműveskedni, és még sorolhatnám hogy mit csinálni, de leginkább csak kapcsolatokat, barátságokat fenntartani. A gondolat nagyon gyorsan szöget ütött a fejemben(persze csak képletesen :), így be is mentem a polgármesteri hivatalba érdeklődni lehet-e, hogyé-e, meg szeretnénk, és jó volna. Zöld jelzést kaptunk, így gyorsan kitaláltam egy dátumot és időt, ahol minden érdeklődőt szeretettel vártunk, azzal a felkiáltással, hogy majd kialakul.
Nagyon sok embernek szóltam személyesen, és a közösségi portálokat is igénybe vettem az információközlés eme célja érdekében. Mindenki lelkesnek tűnt, és a boldogság enyhe pírja jelent meg arcán vagy hangjában, attól függően hogy láttuk vagy hallottuk egymást. Nézzétek el nekem, hogy a számítógép képernyőjéről még nem tudom leolvasni az érzelmeket, ámbár már erre is vannak kis sárga vigyorgó, vagy kis piros mérges labdácskák, na de erre majd egyszer máshol, és máskor  térek ki bővebben. Szóval vissza a tényekhez. Sokan örültek ennek a kezdeményezésnek, és én is úgy láttam, hogy "jót teszek a közért".
Szóval belekezdtem, és a már fent említett dátumra hirdettük meg az első találkozót, ahol a nagyon sok lelkes emberből összesen 11-en tiszteltük meg egymást jelenlétünkkel. Ami nem baj, mert szerintem egész jól éreztük magunkat. Nem azt mondom, hogy a legjobb kezdés volt, de bizakodó vagyok, hogy legközelebb majd többen leszünk. Ha nem hát az sem baj, nem fogok a Dunának menni. Már hideg. Majd valamikor nyáron, de egyébként is szennyezett, szóval hagyjuk az egész Duna-projektet a francba.
Teát ittunk, beszélgettünk, agyban főztünk (ez jó!), és mindeközben konkretizáltunk pár dolgot, hogy ki és mit gondol minderről az egészről, kinek milyen ötletei vannak programok tekintetében.
Ami biztos: lesz valamiféle kórus, hisz valljuk be, hogy mindenki szeret énekelni (a tudás az már más tészta), akik neves alkalmakkor szívesen énekelnének. Fogunk adventi és karácsonyi dekorációt készíteni, saját és talán a közösség részére is (ezt még nem tudom), eszünk, iszunk és jókat beszélgetünk. Figyelemmel kísérjük a színházi programokat, fesztiválokat, és talán még jelenlétünkkel is emeljük színvonalukat.:)
Ebben az évben 3 további találkozót terveztünk, majd a következő évtől már kétheti rendszerességgel szeretnénk összejönni.
Megegyeztünk abban, hogy legközelebb november 9-én találkozunk délután 5-kor, és még mindig várunk mindenkit szeretettel!
Ha bármi kérdés felmerül keressetek nyugodtan minket!