2012. október 8., hétfő

Itt van az ősz, itt van újra...

Ígéretemhez híven, most még szinte "frissiben" beszámolok mi történt legutóbb.
Természetesen a Zsibvásár volt az egyik fő téma, amelyet immár harmadik alkalommal szervezünk meg. A pontos dátum október 13-a, szombat, délelőtt 9 óra. Az időjárás alakulásáról nem bocsátkoznék találgatásokba, maradjunk annyiban, hogy remélhetőleg még kibírható lesz. Amennyiben nagyon rossz idő lesz (gondolok itt esőre), akkor természetesen eltoljuk tavaszig.

A másik fő témánk a következő "szervezésünk" a halloween-felvonulás volt. Hozzánk is (akarjuk-nem akarjuk, döntse el mindenki maga) begyűrűznek más nemzetek szokásai is, így a Halloween is. Éppen ezért gondoltuk, hogy ez évben rendezünk egy jelmezes felvonulást október 31-én. Mindenkit szeretettel várunk, de van egy sanda gyanúm, hogy a gyerekek lesznek nagyobb számban. Pontosabban remélem, hogy tetszik nekik az ötlet, hogy sötétben barangolhatnak egy kicsit a faluban mindenféle rémisztő jelmezbe bújva, és nagy számban akarnak majd részt venni.
A terv a következő:
16:30 körül gyülekező az ÖNO előtt, szigorúan jelmezben, lámpással és kis szütyőkével az édességek gyűjtéséhez. Kb 5 óra felé a menet elindul a Fő út - Rákóczi út - Arany J. út - Dózsa Gy. út - Kossuth út - Rákóczi út - Fő út útvonalon, majd visszaérkezik az ÖNO-ba. Ekkor a gyerekeket a tagok megvendégelik egy kis süteménnyel és teával, majd ki-ki elindul hazafelé.
Természetesen a gyerekek csak felnőtt felügyeletével jöhetnek (felső tagozatosak már szülői engedéllyel egyedül is), hiszen a menetben is szükség lesz felvigyázókra. Terveink szerint a program este 7-8 órára befejeződik.

E két program megbeszélése közben természetesen megint ettünk-ittunk ahogy azt mindig szoktuk, és jó hangulatban telt a délután.
További ötletek, gondolatok is felmerültek, de majd ezekről akkor teszek említést, ha már itt lesz az ideje. :D
Természetesen csatlakozni továbbra is lehet, a pontos időpontokról nálam mindig van infó. Egyébként nagyon egyszerű: Minden második héten szerdán, du 5-kor. Legközelebb október 17-én.
A programokat közösségi oldalakon mindig közzéteszem, hisz ez a legegyszerűbb módja a gyors és széleskörű tájékoztatásnak manapság (sajnos).

Most pedig itt az ideje, hogy megigyam a már régen kihűlt teámat.....

2012. október 3., szerda

Lustaságom határtalan

Kedves olvasók, akik szeretnék, és tényleg szeretnék nyomon követni mi is történik kicsi de annál lelkesebb közösségünkkel! Én egy borzasztó lusta ember vagyok. De tényleg. Mármint a blogolás terén... Abban reménykedem, hogy benne járva az őszben, lassan (de biztosan) közeledve a tél felé a sötétség engem is hamarabb űz a szobába, így a számítógép elé is. Ezáltal naprakészebb infókkal szolgálhatok terveinkről és programjainkról.
 -----------------------------------------------
Korábban történtek:

Megtartottuk II. Zsibvásárunkat, amin még többen vettek részt mint az elsőn. Nagyszerű hangulat volt, már-már vásári forgatag.
A dátumválasztás nem volt a legmegfelelőbb, de sajnos ez az egy választásunk maradt augusztusra. Terveinkben szerepel még egy utolsó vásár ebben az évben, aztán jöhet a tél, majd jövőre akár már tavasszal is a negyedik....

Képek az elsőről:


















                                                Képek a másodikról:












Ebben az évben is volt Zagyvaszántón szüreti felvonulás (persze ez nem a mi "rendezésünkben"), de tagjaink ezen is részt vettek magánemberként, ezzel is hozzájárulva a közösségi programokhoz.





 ------------------------------------------------
Így visszaolvasva nem sok minden történt velünk, na de valljuk be nem is ezért alakultunk. A programok csak járulékos történések. A lényeg a közösségi szellem fenntartása, amit jelentem fejlődőképesnek tartok még a manapság oly divatos elhidegült világban is.
Úgy érzem amióta "összejárunk", telefonon keressük egymást, többet beszélgetünk, szinte napi kapcsolatban vagyunk, jobban figyelünk egymásra. Örülnék neki ha mindezt többen tennénk akár azzal hogy csatlakoznak hozzánk, vagy csak azzal hogy e sorokat olvasva elhatározzák magukat a hasonló cselekedetekre.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy bárki csatlakozhat hozzánk, akinek "egy kis plusz emócióra van szüksége" a hétköznapokban.
Következő klubunk ma délután 5-kor lesz a szokásos helyen.
Az itt történtekről megpróbálok időben beszámolni.
Ígérem.... :D