2012. február 28., kedd

Farsangoltunk

Bizony, bizony! Február 25-én megtartottuk a már korábban beharangozott Farsangi bulit. Az elején nagyon nehezen indult, alig voltunk egy páran, leginkább csak mi magunk, és a polgárőrök. Lendületünket ez nem törte le, azonnal táncra perdültünk, és roptuk. Felköszöntöttük az idén kerek éves Lajosunkat (ugye mondhatom így??) ezzel meg is alapoztuk a jó hangulatot. Mire megettük a tortát, megérkeztek az első vendégek is Kerekharasztról. Ezúttal is köszönjük, hogy részt vettek rendezvényünkön, és velünk együtt szórakoztak! :) Aztán egyre másra elkezdtek szállingózni az emberek. Sokan jöttek jelmezben, ahogy kértük, hisz erről (is) szólt az este. Mindenki hozott valami "batyut", ezáltal nagyon sok finom sütemény és ennivaló gyűjt össze. Aztán ahogy telt-múlt az idő egyre többen lettünk. Pontos létszámot nem tudok mondani, de este 10 óra körül már nagyjából 40-50 fő szórakozott a rendezvényen. A DJ aki Kerekharasztról érkezett fáradhatatlanul játszotta a jobbnál jobb, és változatos zenét. Azt hiszem aki ott volt, teljes mértékben meg volt elégedve a zenével, hisz szinte minden stílus képviselte magát. Én személy szerint nagyon örülök, hogy ennyien összejöttünk, arról nem is beszélve hogy sokféle korosztály. Volt ott az óvodástól kezdve, az aktív dolgozón keresztül a nyugdíjasig mindenki. Mind együtt roptuk, nemre, korra, vallási meggyőződésre tekintet nélkül. :) Aztán elégettük a kisze babát, ezzel elűzve a telet. Nem tudom mennyire sikerült, mert ma elég hideg van, de állítólag jön a tavasz. Természetesen ha jön a tavasz az nekünk köszönhető! :) Na és persze Rémán Jenőnek, aki nagyon jó kis tavaszűző mondókákat mondott! Köszönjük Jenő!!
Ugyanúgy köszönjük mindenkinek aki eljött, és reméljük, hogy nagyon jól érezte magát mindenki!
Álljon itt néhány kép bizonyítékul minderre. (A teljes galéria a Facebook-on megnézhető a fényképalbumaim között. Oda több kép fér fel, ezért pont ott.)














































Legközelebb március 7-én találkozunk, most már ismét az ÖNO-ban. Tervezünk egy nőnapi evészetet is, ahol mindenki kiválasztja mit szeretne enni,, rendelünk és fizetünk. Megünnepeljük magunkat :) Ha bárki csatlakozni szeretne, még ezen a héten szóljon.
Mindenkinek további szép napot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése